Finomfőzelék

Tavaszváró főzelék, és ahogy kerestem a receptet, most tudtam meg, hogy miért finom: a répa és a borsó miatt édeskés ízvilága van. Szóval nem is muszáj bele túl sok só, ha szeretjük, hagyjuk meg a saját édeskés ízeket dominálni. Még egy új címkét fogok ezentúl használni, "Hozzátáplálás" azoknál a recepteknél, amiből mindannyian tudtunk enni, és nem kellett a babónak külön főzni. Bár amint a mellékelt ábra mutatja, ő inkább a nagyi rántott zabpelyhéből kért volna ;) 

Hozzávalók:

  • zöldségek (borsó, répa, krumpli)
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 2 ek liszt
  • 3 ek tejföl
  • petrezselyem

Feltesszük főni a zöldségeket puhulási sorrendben, ízlés szerint ízesítjük (először répa, ha már majdnem puha, akkor a többi - és ebből már lehet is pürésíteni a bébinek-ebben az esetben utólag sózzuk magunknak az ételt ;)). A tejfölben jól elkeverjük a lisztet úgy, hogy annyi hideg vizet adunk hozzá, hogy folyós maradjon. Amikor már minden puha, sűrítésként ezt hozzákeverjük a főzelékhez, és aprítunk még bele petrezselymet. Még egyszer felforraljuk, és el is készült. 

Tipp: ha nem tűnik elég sűrűnek, pár szem krumplit villával össze szoktam nyomkodni, az be fogja sűríteni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések